Egy új történet

Elmentünk kirándulni. Közben beugrottunk egy sírköveshez, mert egy kelti pultot készített apukám és arra kellet a pult rész. A bácsi madarakat tenyésztett hobbiból. Természetesen megnéztem őket, nagyon aranyosak voltak. Majd szóba került, hogy nem eladási célra tenyészti, és beszélgettünk róla, hogy nekem is van egy madárkám, de már szeretnék neki egy kis barátot. Így aztán, ajándékként megkaptam az új madárkámat.

Az én régi madaram, már 3 éves és most kapott mellé egy új kis társat, aki viszont még elég fiatal. Sokaknak van ennyi idős madara, de nem mernek fiatalabb madárkát venni mellé, mert, hogy nem jönnek ki majd annyira, vagy nem marad kezes a régi papagáj, de most már bátran állíthatom, hogy ezek az állítások tévesek. Sőt mi több, mivel látja az új madárkánk, hogy társa nem fél az embertől, így ő is bizzalommal lesz felénk, akkár elöbb meg is szelidülhet.

 

Az új madárkám:

Hullámos papagáj nevek

Milyen nevet addjak neki? Minden gazdának nagy kérdés lehet ez. Megvettük a papagájt ott ül a kalitkába, minden szép, de a nevét nem tudjuk eldönteni. Ezért szeretnék pár aranyos nevet felsorolni.

Pityu, Polly, Flóri, Lóri, , Bubu, Gyuri, Peti, Heni, Duci, Fricu, Eti, Deby, Teby, Bebi, Molly, Pepi, Pepe

Mi van ha...

Nyár van, a nyár a pihenésről, fagyiról szól. Mi van ha nyaralni megyünk... és mi legyen a kis tollas barátunkkal??? Több megoldás létezik:

1.: Olyan rokonnak, ismerősnek, barátoknak agyuk egy pár napra akiben megbízunk és szívesen elvégzi ezt a feladatot ( én általában ezt a megoldást választom )

2.: Magunkkal visszük az álatot. Ám ezt a megoldást nem igazán ajánlom senkinek, mert képzeljük csak magunkat a papagáj hejébe: Beraktak egy kis utazó kalitkába és órákig zötykölődünk egy kis kalitkába. Ha mégis ezt a mególdást válasszuk figyeljünk a következőkre:

- mivel nem tudunk vizet berakni a kalitkába, (mert kifolyik) a víz ellátást próbáljuk meg valami lédús gyümölccsel pótolni pl.: almával.

- takarjuk le az állatot egy lazán szőtt anyaggal, hogy ne érje olyan nagy stressz.

- ne feletkezzünk meg a táplálékról sem! De ne agódgyunk ha nem eszeget, de ha meg érkeztünk röktön hejjezük "nyugalomba".

Remélem tudtam segíteni. De tényleg azt ajánlom, hogy próbáljuk meg valakire rábízni egy pár napra, mert ha magunkkal visszük nagy stressznektesszük ki! Persze, ha hónapokról van szó, akkor vigyük magunkkal, de legyünk kíméletesek az utazzással.

Az estben, ha hosszú időre megyünk külföldre, az állatot ha lehet ne vigyük magunkkal, mert egy több napos utazás nem igazán tesz jót neki. Persze tudom milyen nehéz hosszú hónapokig nem találkozni a madarunkkal, de sajnos akkor nincs nagyon más mgoldás, mert egy utazás állatokkal megszervezni igen bonyolult, saját magamról tudom. :) Ha magunkkal visszük akkor nagyon figyeljünk a madarunkra, nézzük, gyakran a kiszáradás jeleit és figyeljük, hogy madarunk nem viselkedik - e nagyon zavartan, vagy nem melegedett ki nagyon a kocsiba. A kimelegedés ellen ajánlatos használni ilyen spricnit, és azzal félóránként vagy ritkábban "lelocsolni " madarunkat nagyon jól fog neki esni. És ami még nagyon fontos, hogy valamilyen lédús gyümölcs egyen bent, hogy ne, hogy kiszáradjon!

Papagáj

Az állatvilágban sok féle állat van, de a legjobban a madarakat szeretem. Hiszen egy madár( ha megfelelő kapcsolatot alakítunk ki vele) nagyon ragaszkodó tud lenni. És ugyan nem beszélnek csak hangot utánoznak, de erre nem sok állatfaj képes! A madarak nagyon jó pajtássá tudnak válni csak gondot kell rá fordítani!

Bevallom őszíntén sokszor én se tudok olyan hú, de türelmes lenni, de amikor először ül rá az ujjunkra a papagáj, a meleg "tappancsával", amikor először add puszit a maga kis fura módján akkor nyugottan ki lehet jelenteni, hogy megérte a sok fáradozás!!!!Mondjuk mai napig elképesztően félek reptetni a papagájom, de néha nem árt egy kis külső segítség!

Ó és egy nagyon fontos dolog a madarakról vagy bármilyen állatról:

Az állatok 25-gyére is képesek megbízni bennünk, képesek új trüköket, parancsokat betanulni úgy, hogy  HAJRÁ!!!!!!!!!!!!

A II. évad :)

Újra itt a nyár!

Hajrá madár!

Rájöttem, hogy talán nem kellett volna lezárni teljesen a blogot úgy, hogy megnyílt a II. évad tele új lehetőségekkel!!!!

A madár élettartalma

Egy hullámos papagáj körübelül 15évig él ,de ha nagyon jó körülmények között van tartva akár tizennyolc évig is élhet.Ha párban tartjuk a madarainkat arra készüljünk fel ,hogy ha elpusztul az eggyik akkor a másik is egy pár napon belül meg fog halni mivel a hullámos papagáj akár csak a galambok egy életre választanak párt.

Egy személyes történet:

Eddig egyedül tartottam a hullámos papagájomat az utóbbi napokban viszont a szomszéd pintyével van egy kalitkába. Ugyanis egy macska kirabolta a párját ő pedig megsérült.A szomszéd áthozta ,hogy nincs párja és gubbaszt.Nem volt szívem azt mondani ,hogy maradjon ott.S így hirtelen két madaram lett.De nagyon érdekes volt a kis pinty át helyezése, a madarak viselkedése.A madaram Pityu olyan mint én olyan kis félős(muja) és először ő félt a nála kétszer kisebb pintytől.De aztán este összebújva aludtak.

Nem akarom nagyon el személyesíteni a blogomat ,de a szomszéd madártartó hibáiból szeretném ha mindenki tanulna:1. Madarat nem tartunk a földön.

2. Ha a kalitka forrasztása elengedett forraszuk vissza(a madár ilyenkor ne tartózkodjon a kalitkába),vagy javitassuk meg szakemberrel.

3. A sérült madarat ne tegyük ki stressznek.

De szándékosan is tarthatunk együtt egyes Pintyeket a papagájunkkal.Mi előtt ezt megtennék alaposan olvassunk utána mert nem minden pinty jó párosítás a hullámos papagájjal.A leggyakoribb a rizspinty.

Szamonellózisok,bélfertőzés

Nyári hónapok  bélfertőzése::Ez betegség inkább nyáron gyakoribb(a neve is erre utal).Mivel a higiéniára épül.Fontos a kalitka tisztán tartása.Valamint az etetők ,itatók minden napi áttörlése és nyáron akár napi háromszor a víz kicserélése mert a melegben elszaporodnak a baktériumok.A legfontosabb megelőzni a problémát!

Ha papagájunk esetleg elkapja ezt a kórt szappanos vagy Ultra-solos vízzel mossuk ki. FONTOS:utána alaposan öblítsük ki.

Bélfertőzés:Általában baromfik,énekes madarak kapják ,de sajnos a hullámos papagáj is elkaphatja.

Gyógyítása:Hígított alkoholos keverékkel vagy Sulfaguanidinoldattal.Ha madarunk széklete véres azonnal vigyük el az állatorvoshoz.

Ne keverjük össze ezt a két betegséget.Mivel mind a kettő inkább nyáron gyakori nagyon ügyeljünk a jellntkező tünetekre.Ha nem vagyunk biztosak abban ,hogy melyik betegséget kapta el madarunk inkább kérdezzük meg állatorvosunkat.

Forrás:Bíró Sándor:A Hullámos Papagáj

Emésztési zavarok,étvágytalanság

Segítség nem eszik a papagájom!

Jaj ,de sokszor halottam ezt a mondatot. Általában ez egy jel arra ,hogy papagájunk beteg.(Kivéve ha ma hoztuk haza!)Ilyenkor a legfontosabb ,hogy bébiétek és forralt tej legyen otthon.

Egyébként a leggyakoribb est ,hogy a begye ürül ki a madárnak mert nem adnak neki madárhomokot vagy csak a kajájába szórnak egy keveset.Ez nagy hiba ugyanis a kalitka aljára kell szórni ,hogy bármikor csipegethessen.

A másik eset ,hogy gyomorgörcse van papagájunknak.Ami a retett papagájokra a leggyakoribb mert a kajamaradékokba belecsipegett így ezt pakoljuk el mielött kiengednénk papagájunkat a karitkából.

Valamint a higiénia miatt is lehet.Pont ebben az időszakban (nyáron) naponta mossuk ki edényét a papagájunknak és utána töltsük meg magokkal,vízzel.

Iszony

Van aki azért nem tart papagájt mert fél ,hogy megcsípi.Őszintén szólva régen én is ebbe a csoportba tartoztam.Aztán a testvérem segített legyőzni ezt az " iszonyomat".A mai napig hálás vagyok neki.És egy percre se bántam meg ,hogy nem a kanárit választottam(ugyanis azt szerettem volna).A hullámos papagáj sokkal játékosabb,szórakoztató és kezes.Tehát ha ez az egy félelmed van a papagájokkal kapcsolatban egy percig se aggódj,mert a hullámos papagáj nem csíp csak ha okot adsz rá (például:direkt bosszantod). A papagájnak nem azért van a csőre ,hogy megcsípjen!:)

Az én papagájom például utálja a vizet.Most ezekbe a nagy melegekbe bárhogy is próbálkoztam(fürdető,permetezés) kitért a vízből (vagy előle).Tehát ha hasonlót észlelsz ne erőltesd!

Papagáj és macska

Mint tudjuk a madarak és a macskák ősellenségek ,de mennyibe hat ez ki a papagájokon?

Hatalmas traumaként.Sőt akár a pánikba bele is halhat főleg ha reptetjük és macskánk ráveti magát.Lehet ,hogy vannak(sőt biztos)olyan estek mikor a két állat ki jön egymással ,de csak óvatosan kísérletezzük ki.

Erről van egy aranyos történetem igaz nem papagájjal történt.Van egy kutyánk is Csocso. Vittük sétálni mikor egy macska volt a kerítés mögött más kutya ugatott volna ,de a mi kutyánk felugrott a kerítésre és oda szeretett volna bújni mellé , szerelmes lett bele.Ez a példa bizonyítja ,hogy az ellenségeknek hit állatok néha ki jönnek egymással ,de azért mert az előző madarunkkal ez ment nem biztos ,hogy a másikkal is úgy lesz.

 


Ha meg jött a papagáj...

Meghoztuk a papagájt mi a teendő?

Az utazással kapcsolatban sajnos van esély arra ,hogy papagájunk nem bírja jól az utazást és elpusztul ezért fontos a következő szempontoknak megfelelnie a papagájnak a választás során: tollazata a testére simuljon,csőre ne legyen redős,legyen mozgékony,ne legyen túl szelíd(ezek mind betegségekre utalhatnak ,de nem szabad annyira ezt beképzelni hisz ez elég ritkán fordul elő).Érdemes helyileg közel keresni eladó papagájt  így az utazás kevesebb ideig tart ,stressz mentesebb.

Nos meghoztuk a papagájt tegyük be a ketrecbe óvatosan mint ahogy a röptetésnél is írtam ha lehet ne repüljön ki a kezünkből.Rádiót ne kapcsoljunk be se semmilyen zenét csak csend legyen és nyugalom.A gazda beszéljen a madárhoz és semmiképpen ne csináljon hirtelen mozdulatokat.Általában a papagáj az első napon nem eszik lehet ,hogy az első héten se ,de ha a második héten se eszik beteg.Ilyenkor vigyük el az állatorvoshoz.

Remélem hasznát veszitek a tanácsomnak!

Papagájt szeretnék ,hova tegyem?

Olyan sok egzotikus papagáj fajta létezik ,hogyan válasszak?

Itt van pár dolog amit madarak vásárlásánál figyelembe kell venni:milyen drága,mekkora hely szükséges neki,milyen hangos(ha például társas házban lakunk nem ajánlatos Jákó papagájt venni),hány évig él, milyen árban van az elesége,beteges -e?

A hullámos papagáj manapság 800-1500 Ft -ért kapható,érdemes tenyésztőtől venni ott olcsob és fiatalabb valamint első madár vásárlásnál sok hasznos tanáccsal tudd ellátni.Egy magányos hullámos papagájnak 50X30X40 kalitka méret a minimum(,de ahogy mondtam nincs elég nagy...) ha párban tartjuk akkor 75X40X50 cm az ajánlott! A hullámos papagáj ne hangos és hangja nem is éles. Ha jól tartunk egy hullámos papagáj átlagosan 15 évig él ,de volt már 20 éves is.Azt fontos figyelembe venni,hogy ha párban tartunk hullámos papagájt és az egyik elpusztul hamarosan a másik is elfog!Az elesége 300-forintól több ezer forintig terjed vannak a rudak karikák ezek 200-500 Ft közt vannak az eleség 400-500 Ft 1500 Ft-ig,de szerintem még többért is kapható.Egyáltalán nem beteges csak a Francia vedlés kapja el őket nagy számban de az a fészek kirepülésétől az első vedlésig fenyeget csak.Érdemes olyan helyre tenni ,hogy körülötte vannak nem mérgező zöld növények,és két oldalról (vagy egy) érje fal a kalitkát mert ez biztonságot ad madarunk számára.

Röpde készítése

Először is egy vázat csinálunk neki.Attól függ a mérete hova tesszük ,de 1 méter magas és 60 cm széles legalább legyen.A röpdéknél és kalitkáknál nincs elég nagy!

De tartsuk szem előtt azt a mondást:Kétszer mérj egyszer vágj!

A lábai 5 cm -eresek legyenek.(Jó ha van lába így nem a földön van, a macskák, nyestek miatt nagyon fontos!)

Kis lyukú tyúkhálóval vagy vakod hálóval kell befedni. Amikor leszeretnénk festeni vegyük figyelembe ,hogy állatbarát vagy gyerekeknek szánt festék legyen, nehogy a papagáj lecsipegesse és elpusztuljon.

Helyezünk el benne gyümölcs fa ágakat,etetőt, itatót és kész is a röpdénk!

Élősködők,atkaság

Ezt egy Dermanisus avium nevű atka okozza.Nappal a karicka repedéseibe húzódik meg és éjjel"vándorol" a madárra(ha elszaporodik már nappal is).Az emberre is átterjedhet.A madár a viszketés és a nagyfokú vérszívás miatt elkezd lesoványodni majd az állat elpusztulásához vezet.Fontos,hogy időben észre vegyük őket különben nagyon eltudnak szaporodni. Az egész kalitkát mossuk át vegyszerrel(ha nem fém kalickánk van akkor ezt nem lehet megtenni mert vagy a festék vagy a fa fel tud púposodni!Ilyen kor van egy un.:Piretrin-89-phyl szer megy vetőmag boltokban kapható.Ez tetű irtó és kíméletes a különböző anyagokhoz.

Az atkaság különböző képpen is meg tud jelenni:ha kinövések nőnek a papagájunk lábán csőrén.Figyelmeztetés:Nem összekeverendő a lábrühösségel!

Kezelése:Ivermectin spot on light készítménnyel kell bekkeni a fertőzőtt területett!

Forrás:Siroki:Díszmadarak a lakásban

Papagájkór

Ezt a betegséget is vírus okozza.Először papagájokon mutatták ki (ez utal a nevére),de más madarakra is átterjedhet.Manapság ezt a betegséget nagyon sok hullámos papagáj  megkapja ,rájuk nézve ez halálos betegség sajnos még nincs rá gyógymód ,de állatorvosunk biztos ajánl valamit hisz nagyon sokféle variáció van. Alapvetően ez egy tüdőgyulladás egy fajtája.

Gyakran az ember is megkaphatja. Ez úgy kerülhető el ,hogy madarunkat nem puszilgatjuk (hisz ezzel őt és magunkat veszélybe sodorjuk).Valamint madarunk úgysem értékeli annyira mintha valami érdekes játékot találunk ki vagy megsimogatjuk.Ezért fontos a papagájjal való foglalkozás után kezet mosni (ha tenyésztés céljából tartunk madarat ha kedvencként!).

Ez a betegség inkább tenyészeteknél szokott felütni ott viszont nagyon gyorsan terjed így hamar vegyük észre és válasszuk el a többi madártól!

Tegyünk meg mindent ,hogy minden hullámos papagáj ilyen egészséges legyen!

Ázott tollak

Ez ígazából nem is betegség hanem egy teljesen átlagos jelenság a madár pancsikolása után ezzel csak az az egy baj van ,hogy ha fúj a szél megfázhat.Ezért egy száraz puha ronggyal (szélben,hidegebb időben) törölgessük meg. Persze a legnagyobb kánikulába nem kell.Télen a madarunk ne fürödjön mert nagy esélye van a meghülése betegségre!

Ettől  a betegségtől egyátalán nem kell félni!

Betegség megelőzés ,de hogy?

Mindenki mondja a betegséget megelőzni kell ,de pontosan mit is rejt ez:

Először is az egészséges madár vásárlása.Tehát ne gubbasszon,tollazata legyen egészséges stb.

Másodszor a kalitkát huzat mentes helyre tegyük.

Harmadszor papagájunk ne legyen a tűző napon és 10 C° alatti hőmérsékleten ne legyen hiszen mediterán madár így számoljunk azzal ,hogy télen be kell vinni a lakásba.

Negyedszer nem árt ha beszerzünk egy csepegtető pipettát a gyógyszertárban mivel ha sürgős esetben nem érhető el az állatorvos ezzel vizet és ételt tudunk adni madarunknak.

Valamint néha emberi gyógyszerek használatára kényszerülünk!Csak arra figyeljünk,hogy találjuk el a mennyiséget hiszen nem szabad az egészet beadni mert madarunk elpusztul ,de keveset se mert akkor nem ha a gyógyszer.

Végül pedig a változatos étrend. Amiről a papagájok etetése cím alatt már írtam.

Élettani gondok és betegségek összekeverése hatalmas hiba.Ázott tollak,Tollhullatás,tolltépkedés,Túlnőtt csőr ,karom ezek mind a táplálkozásban vagy gondozásban lévő hibák melyeket kilehet javítani a betegség nem például:Meghűléses betegség.Persze még sok betegséget lehet sorolni mindkét csoportba ,de a betegség megelőzéséhez azt is kell tudnunk mi a betegség!

Szédülés

Ez több okra visszavezethető betegség.Általában ijedség miatt alakul ki.Nappal madarunk szédül éjjel pedig megvadul és nagy kárt okozz e-közbe magában(például:szárny-láb törés stb.)

De amiatt is lehet,hogy madarunk véletlenül kiszabadul és neki repül tiszta erőből az ablaknak.Ilyenkor vagy elpusztul a madár vagy szédülni kezd,ezen sajnos nem lehet segíteni.

Valamint vitaminhiány miatt is kialakulhat.Legyünk mindig résen mert van,hogy madarunkon nem látjuk,hogy szédül!!!

A szédülés jelei:étvágytalanság,rossz repülés(mindennek neki megy),kedvtelenség,madarunk eddig játékos volt most kevésbé.

10 estből csak 3 papagáj vagy ennél is kevesebb gyógyul meg a szédüléses betegség folytán.

Lábrühösség

Okozója a Cnemidocoptes mutans nevű rühatka.Az atka a láb fedőpikkelyeibe.

Tünetei: hámvastagodás

szürkés lábszín

ez által az állat csipkedi a lábát(mert viszket) és nagy károkat tud tenni magában.

Kezelése: Először fel kell puhítani meleg vízzel(beáztatva a madár lábát)majd szappanos vízzel.Csak ezek után alkalmazzuk az atkaölő szert:Helmerich-kenőcs,kreolinkenőcs és ilyesmi ápoló szerekkel.(esetleg vazelinnal,de csak puhítás céljából és a kezelés után mossuk le).

A kezelés kicsit macerás,de megéri.

Kopaszodás

Sokan összekeverik a vedléssel.Pedig ez egy könnyen meggyógyítható betegség!Oka a vitamin hiány, melynek megelőzését mér leírtam a papagájok etetésénél.A feje búbján,oldalán ENYHÉN  kopaszodni kezd.Általában télen jelentkezik a betegség.Ha nyáron kiengedjük a volierbe és adunk neki almát,répát hamar el múlik!Aggodalomra semmi ok.

Ha nem múlik el más betegségről van szó.Nézzük meg alaposabban a madarunk állapotát.

A játékos hullámos papagáj

Mindenki tudja, hogy a papagájok közül az egyik legjátékosabbak a hullámos papagájok.Nagyon sok játékot lehet venni és kitalálni is.A legjobbak a természetes anyagokból készült játékok persze a műanyag játékok is nagyon jók a legjobb ha van ebből is abból is van.A természetes játékok:pl.: sok szénát egy négyzet alakú gömbbe kötjük ezzel madarunk jól el tud szórakozni, vagy télen tobozt beakasztani neki. Lehet a bolti játékokat is beakasztani vagy Ping Pong (csörgős)kis labdát a karicka aljára tenni.

De még sok mást ki lehet találni a lényeg a fantázia,de arra vigyázunk ne legyen madarunknak káros pl.:ne lógjanak ki belőle szögek vagy ne legyen festékes,és ne használja előtte más állat,valamint legyen tiszta és ne akadjon bele madarunk karma,csőre.

Jó játék készítést!Nagy öröm mikor látjuk milyen jól szórakozik a játékokkal madarunk.Ha bizonyos időközönként rakjuk be például a Pin Pong labdát akkor többet játszik  vele egy alkalommal.

A kézhez szokatatás

Igen, ha ezt a szót meg haljuk a papagájokkal kapcsolatban nagy feladatra gondolunk és az is,de itt van pár jó tipp ,hogy a papagájnak játék és boldogság neked pedig sikeres legyen a szoktatás.Elöszőr rakj az ujjadra pár magot és a kalitka külsejéröl kinálgasd neki egy nap 5-6-szor(ne az nap kezd a kézhez szoktatást amikor megérkezik mert egyébként is stresszes álapotban van) egy nap,majd két nap múlva ne oda tedd ahol épp van hanem ő menjen érte.1-2 hét múlva úgyanzt tedd csak a tenyeredbe tedd a magokat és nyúlj be a kalitkába várd meg míg rárepül(ha már nagyon megbizik benned),de rá is tessékelheted a kezedre(közel viszed hozzá a kezedet óvatosan és ott tartod szép lassan rá fog menni) majd ha rá megy várd meg míg megeszi a magokat és az egyik ujjadal simogasd a begyét ha nem sikerül elsőre próbálkozz egy kicsit később ,élvezni fogja.Ezt is csináld egy-két hétig.Majd amikor ül a boton egy nyugodt pillanatot néz ki és dugd be a kezed a kalitkába a mutató ujjaddal emelgesd meg az egyik lábát ha rálép adj neki egy kis jutalom falatot,ezt is csináld 1-2 hétig.Ha végig csinálod akkor azt fogod észre venni ahogy bedugod a kalitkába a kezed rögtön rá száll.Vigyázz a foglalkozások ne legyenek több fél-egy óránál!Csináj olyan játékokat melyeknél játékosan gyakorolja,hogy rá megy az ujjadra pl.:tarts a hüvelyk és középső ujjadal egy magot nyúsd ki a mutatóujjaddal,hogy rá kelljen lépni,és még csomó hasonlót találhatsz ki!A lényeg ,hogy te legyél a madár társa.Annak nincs értelme ,hogy foglalkozol vele öt percet egy nap és az amúgy is kicsi kaltkáját(hisz egy kalitka nem lehet elég nagy)tele rakod csomó játékkal.Akkor inkábbvegyél neki egy társat(papagájt).Jó szórakozást és tanítást!http://www.haziallat.hu/diszmadarak/hullamos-papagaj/1789/2/hullamos-papagaj_2.jpg

A hullámos papagájok etetése

A hullámos papagájok etetésének nincs azzal vége,hogy megvesszük a boltba a mageledelét!A legfontosabb,hogy válozatos legyen étlapja.Mi magunk is kikeverhetjük tápját(,de csak akkor érdemes ha tenyészteni szeretnénk és több madarunk van)csak meg kell venünk az alap magvakat.A madaraknak a következő magvakat lehet  adni:fehér köles,vörös köles, zab,muharmag,repcemag,napraforgó,lenmag,kendermag,fénymag.Persze nem vagyunk rossz gazdák ha madarunknak nem adunk százféle magott!Mindig a magokat valamilyen arányban adjuk:35-40%fehér köles,20-25% vörös köles(felcserélhető a papagáj izlésétől függ melyik kölest szereti jobban)a fiatal papagájoknak 20-25%zab a kifejlett madaraknak lecsökenthetjük 10-15%-ra ,a napraforgómagból10%-nyit a többi magból pedig10-15-20%-nyit adjunk.Meglepő,de a természetes élőhelyüken élő papagájok étkezéséről igen kevest tudunk.Nagyon fontos,hogy a papagáj kapjon sok zöldséget,gyümölcsöt és lágyeleségre is szükség van főleg a fiatal korban.Adhatunk madarunknak tyúkhúrt,salátát,sárgarépát,almát,paparikát.Nyáron a vizes saláta leveleken szeretnek játszani a papagájok és enni is szeretik.Mindent alaposan mossunk meg!A sárgarépának a zöldjét is odadhatjuk ,de csak kertből és megmosva mert a permet megölheti madarunkat, még akkor is .ha csak parányit vitt be szervezetébe.Az almának a magját ne adjuk oda, mert cinket tartalmaz.A répát az ilyen kis termetű papagájoknak inkább reszelve adjuk.Csírázó magvakat is adhatunk(beáztatjuk egy-két napig a kölest s belekeverjük a "sima" magok közé).A lágyeleséghez hasonló a csíráztatott mag,de nem potólja! Legyeleségként főtt és reszelt tojást adjunk, melyhez keverhetünk reszelt sárgarépát,almát.Télen se feledkezünk meg a zöld takarmányról.A kalitkában a magos és az itatós tál mindig legyen bent.Fontos tudni,hogy a madár, ha kimagozta a magot a mag héja visszaesik a tálba ezt öntsük le (nem eszi meg ),mert madarunk így éhen is halhat ,míg mi azt hittük van elesége.Friss vize is legyen mindig.

A kalitkában tartsunk szépiát, mellyel madarunk koptathatja csőrét.Ha sok különböző méretű bot van a kalitkában nem nő meg a csőre, hisz az is meg tud nőni, akárcsak a karmai.Ne vegyünk ülőrudakat az áruházakban, hisz azok egyforma vastagságúak és pénzbe kerülnek, inkább egy gyümölcsfa vastagabb, vékonyabb ágait vágjuk le(ami kiszáradóban van és metszés időben,vagyis nincs még levele) és mossuk meg ezeket is sokkal hasznosabbak, mint a bolti.A télen a levágott és meg mosott fűzfa ágat berakhatjuk a kalitka aljára,ezzel játszhat s koptathatja karmait,csőrét.

Az első nagy röptetés

Hát igen félelemetesnek hangzik minden gazda számára, de nem az (már akinek szelíd a papagája). Mielött elkezdenénk egy papagájt reptetni érdemes"előkészíteni a terepet" a madárnak: kell egy leszáló rúd (amyelyet majd kedvenc helyér rakunk), és el kell raknunk a veszélyes vagy értékes tárgyakat, az ajtókat,  ablakokat csukjuk be (nehogy madarunk elrepüljön) az ablakok elé tegyünk valamilyen függönyt (ha nincs)(inkább a karmait szedjük ki a fügönyből mint,hogy neki repüljön tiszta erőből és eltörje szárnyát,lábát!). Fontos,hogy olyan helyen röptesük a papagájt, ahol nap, mint nap van a kalitkája (ha nem ott reptetjük hetekel elöbb 1-2 órára vigyük oda és ott játszunk vele), hogy ne ilyedjen meg a akörnyezetétől! Ne keverjék össze a röpdét (voliert) a játszó kalitkát a madár szobát és a röptetést! A röpde arra jó,hogy nyáron papagájunk kint tudjon "szárnyalni", a játszó kalitkába madarunkat berakhatjuk játszani pár órára. A madár szoba az sok együtt tartott madár helye (őket nem szükséges röptetni), míg a röptetés egy kalitkában tartott madárral történik és nap, mint nap ajánlatos (vagy legalább egy héten ötször) csinálni!

A röptetést úgy kezdjük,hogy ültessük madarunkat ujjunkra és óvatosan vegyük ki kalitkájából. Hamarosan elrepül ujjunkról. Ha úgy érezzük instabil helyen van, vegyük le onnan (rakjuk oda ujjunk,  ő rálép és tegyük le másik helyen) .Röptetés közben fejünkre szállhat a madár vagy vállunkra, ilyenkor ne tessékkeljük le!!! Várjuk meg míg maga megy el .Ahova a madár mindig visszatér és fölötte repked vagy rápróbál  szállni valamire, az lesz a kedvenc helye, ide tegyük az üllő rudát (ezt nem tudjuk befolyásolni akkor is mindig oda fog szállni ha törik ha szakad), alá helyezzünk újságpapírt hisz madarunk ott lesz a legtöbbet ,így oda is fog a legtöbbet piszkítani úgy, hogy a takarítást így lehet a legkönnyebb elintézni. Semiféle képpen ne röptessük a most hozott madarakat,  mert stresszes álapotba vannak. És csak kézhez szoktatott madarat röptessünk szándékosan, ha madarunk még nincs  kézhez szoktatava és elszabadult nagy hajsza fog következni. Pont ezért amikor áthelyezzük a madarat, mindent alaposan csukjunk be (udvaron véletlenül se végezzünk ilyesmit)!  Ha étkezés elött van madarunk, talán egy kis fürtös kölessel be tudjuk csábítani, de az is lehet, hogy a madarunknkat saját hasa fogja vissza terelni a kalitkába, de ha nem a hasa, akkor elöbb -utóbb elfárad és vissza tudjuk rakni (nagyon figyeljünk, mert így lehet félni fog a röptetéstől , ezért nagyon óvatosak legyünk az áthelyezéssel). Az elő röptetés teszi az első benyomást,  ezt nem árt megjegyezni!

jó röptetést!

A Francia vedlés

Azt hiszem minden gazda legrosszabb rémálma, ha papagála el kapja ezt a kórt! Tünetek:-fark,evező és kormánytollait tépkedi madarunk

-megviseltneklátszik,nem úgy zajlik a vedlés mint átlagos esetben.

A kór okát nem ismerik,  csak feltételezik, hogy az anyagcserezavar okozhatja. Általában egyes párok fiókái kapják el ezt a kórt még a fészekbe. Nem gyógyítható, de ha időben észreveszik , helyes táplálásal még visszafordítható a betegség. Ez egy toll betegség. A hullámos,nimfa és törpe papagájokon szokott felütni ez a  kór .A nevét onnan kapta, hogy Franciaországban tünt fel először. Sokan összekeverik a sima vedléssel,  bár igaz az első vedlés kritikus. de az is lehet,hogy madarunk unatkozik és ezzel "üt, i el az időt" ilyenkor foglalkozzunk vele többet! A súlyos francia vedlés során madarunk röpp képtelenné válik és úgynéz ki, mintha csak pár tolla lenne. Sokan megkérdezik hogy:biztos nem fog tudni repülni? Erre a kérdésre csak az állapot a válasz (milyen súlyosságú a kór).

Baromfi pestis

Ezt a betegséget vírus okozza. Két formáját ismerik: klaszikus vagy lombardiai (ennek kórókózója kevesebb így ez ritkább). A newcastle-i betegség egy kötőhártya-gyulladás, még az emberre is átterjedhet. Nagyon veszélyes betegség (mind madarunk és mi számunkra is.) nagyon ritkán jelentkezik járványként, de akkor érintéssel ivóvizzel (szinte minden,hogy terjed az állatok is tollukal,szőrükkel stb.). A betegség először a madár csőrét és garat nyálka hártyáját támadja meg, szívós nyálkával fedd be, melyet madarunk rángadozással akar eltávolítani. Később (akaratonkívüli rángatózást  és bénulást okoz). Vannak enyhébb megbetegedések,  ezek csak kevés tojáshozamot hoznak. Csak megelőzéssel lehet ellene védekezni. Ez nem játék.

Forrás.Bíró Sándor:A Hullámos Papagáj

Öklendezés, ürülék evés

Ez tulajdonképpen nem utal semmilyen betegségre. Ha a kalitkába van tükör, madarunk azt hihetti,hogy ott van párja és a legfinomabb madárfalatokat ki öklendezi a fiókák számára (tehát madarunk félre élrti a helyzetet),pontosan ezért nem ajánlom a tükröt a kalitkába.

Az ürülék evés két dologra utalhat: az egyik,hogy unalmában (már-már kényszerként) eszi meg, a másik, hogy valamilyen elem hiányát próbálja ezzel pótolni (pl.:mész,kálcium,foszfor) .Mi magunk ügyebár tudjuk, eleget foglalkozunk e madarunkkal (ha nem foglalkozzunk vele többet) ,de ha úgy érezzük sokat foglalkozunk madarunkkal,   akkor nézzük meg étlapját. Rögtön rá fogunk jönni hibánkra (mert ez egy apró javítható hiba). Pélául, ha észre vesszük, túl sok magot adunk és kevés gyümölcsöt, akkor egészítsük ki az étlapot. Persze, ha madarunk úgy öklendezik, hogy közbe fullad, gubbaszt,  akkor komoly betegségről van szó,  lehet ,hogy léguti beteg (ennek kezelését a Meghűléses betegségek fejezetben olvashatják).

Forrás:Bíró Sándor: A Hullámos Papagáj

Tollhullatés,tolltépkedés

A madarak tollainak éppsége tükrözi a madár egézségét.Ha tollazatával bármi gond adódik a gazdák rögtön betegségekre gondolnak,pedig a papagájok gyakran levetik(kicserélik) toll "ruhájukat". Ezt a tollak elhasználódása okozza. Ilyenkor a madár nem beteg, csupán vedlik. Mivel a hullámos papagáj nem őshonos hazánkban, így vedlése nincs időszakhoz kötve, nem úgy mint a hazánkban élő madaraknál.

Ha a lakásban (főleg télen a fűtési szezonban) 26C° fölé emelkedik a hőmérséklet, akkor nagyobb mértékben fog vedleni madarunk. A hullámos papagájok nem szeretik a tűzőnapot,  mert a hősugárzás miatt tollainak egy részének lehulattásával reagál. Ezt és a Francia vedlést gyakran össze keverik. Amikor papagájunk 4-5 hónapos egy nagy vedlésen esik át,  ugyanis ekkor hormonváltozás is történik. Ez a vedlés is eltart néhány hónapig. Ez után a fiókák hallvány színű tolazatát,  élénk szinek váltják fel.  Ekkor alakul ki a "nyakláncuk"véglegesen (nyakfoltok) melyek szint úgy erős szinekben pompáznak.

A tolltépkedésre azért kell oda figyelni, mert nem mindig a vedlő tollakat tépik ki, hanem előfordulhat, hogy épp tollait tépi ki unalmában. Ez viszont, azért is lehet ,mert a levedlett tollak helyére jönnek az újjabak és ez visszkedhet a madárnak , ilyenkor többet simogassuk ! Ha a tolltépkedés mellet madarunk vakaródzik is az arra is utalhat,hogy valami élőskődő jutott be börébe,  ilyenkor alaposan nézükk át madarunkat. (Tipp:Ha este hófehér anyaggal letakarjuk madarunkat és reggelre tele lesz piros pöttyökkel madarunknak biztos atkás.) Ha madarunkat élősködő lakja lanykább, gubbasztani kezd stb. (erről részletesen az Élősködők bejegyzésben olvashat) De az is lehet,hogy madarunknak D , A vitamin hiánya van. Ugyanis télen se szabad elhanyagolni e két vitamint! Erre megoldás a csukamáj olajos recept: Félkilónyi kölesbe fél kávéskanálnyi (inkább kevesebb mint több) csukamájolajat tegyünk,majd tegyük tisztára mosott üvegbe a hütő szekrénybe (ne a fagyasztó részébe) Mindig csak egy napra való menyisséget adjunk madarunknak!! Ha nem eszi meg,  ne tartogassuk,mert beavasodik és nagyobb kárt csinálunk, mint hasznot és minden héten elenörizzük adható e még papagájunknak!

Feldolgozott forrás:Bíró Sándor:A Hullámos Papagáj.

Meghűléses betegség

Ezt ma már egyszerűen a kórházkalitkával gyógyíthatjuk, amely fűthető, hűthető.Ha ilyenünk nincs, a meghűlt madarat 32C° hőmérsékleten tartsuk, amíg beteg.Ilyenkor segítségét vehetjük a hősugárzónak(csak vigyázzunk nem kapcsol ki, ha elérí a kívánt hőmérsékletet, így ezt mingig figyelni kell).Nézzük ,hogy papagájunk nem e fullad!De úgy is megoldhatjuk,hogy a kalitka egyikfele 40 a másik(hűvösebb részen 30-32C°.ha papagájunk meghűlt egyszerűen és fokozatosan melegítsük fel.És jobb az elhelyezését is meggondolni a kalitkának a papagájok szinte mindig huzatba fáznak meg(ha vizes a tolla ha nem).Ha észrevesszük,hogy madarunk köhög és tüsszög ne csak a huzatot szüntessük meg(a kalitka letakarásával,minden oldalról)hanem gondoskodjunk a kellő melegről is és gyógyszerekről.a nehéz,szaggató ziháló légzés az étvágytalanság komolyságra figyelmeztett és akkor már nagyobb baj elhárítására késztett. Ilyenkor szükség van szigorú diétéra.De az is előfordulhat,hogy légcsőhurutot  kap.Ilyenkor a papagáj is épp úgy váladékozik, mint az ember.ha  a váladékot nem tudja ki köhögni akkor ki öklendezi.ilyenkor a madár nem eszik,  sűrgősen ettessük meg! Ha súlyosodik papagájunk állapota,  vigyük el orvoshoz(még idejében).Tehát inkább előzzük meg a bajokat!

Forrás:Bíró Sándor:A Hullámos Papagáj

A beszéd tanítás

Mindenki a papagájokkal kapcsolatban ezt tartja a legnehezebnek és igaz is saját tapasztalatomból tudom.Egy papagájt beszélni megtanítani csak úgy lehet ha kézhez van szoktatva(szelíd).Gondoljunk bele mennyi információt kell megjegyeznia papagájunknak mire először megszólal(hanszín stb.).Nagyon fontos a türelem,ha nem vagyunk türelmesek akkor el se kezdjük a beszédtanítást(amikor kezdünk türelmetlenkedni rezegni kezd a hangunk,de ezt mi észre se vesszüg míg papagájunk meg ijed tőle gondoljunk bele ezek után milyen rossz lehet neki ahogy elkezdjük mondani rossz(nem lágy)hangejtéssel,hogy buta(igaz nem tudja ez a szó mit jelent ,de érzi hangunkon,hogy mérgesek vagyunk).Úgy kezdjük a beszédtanítást:ültessük az újunkra a papagájt és 20-25-ször egyformán(szinte monólogként)ismételjük el a megtanulni kívánt szót.Egy-két hónap körübelül míg megtanul beszélni(ha papagájunk a jobb képeségüek közt van lehet,hogy sokkal kevesebb időt vesz igénybe).Vannak "helyzetjáték" beszéd is.Ami anyit jelent,hogy papagájunk csak bizonyos hejzetekben mondja a szót(pl.:este mondja,hogy "Jó éjszakát").Ezt úgy tanítsuk meg neki,hogy mondjuk akkor "amikor kell"és aztán ültessük az újunkra és mondjuk el neki 20-25-ször(pl.:menjünk ki és aztán menjünk be és mondjuk "Jónapot"ezt ismételjük meg ötször aztán ültessük újunkra és mondjuk el 25-ször kb.).Így papagájunk megtanulja a szót és azt bizonyos helyzetekban használja.Átlagosan egy madár 20-25 szóra tanítható meg.A hímek szebben és biztossabon beszélnek(én még tojót nem hallotam beszélni),de ez nem jelenti azt ,hogy biztosan nem beszélnek(ha szeretnénk kipróbálhatjuk,de ha mindenféleképpen szeretnénk,hogy beszéljen inkább hímet vegyünk)!"Megbocsáthatatlan viszont a gügyögve tanítás"."Aki halott már gügyögve beszélni papagájt biztos ő nem úgy fogja tanítani sajátját"(ha ön nemhiszi próbálja ki,de nem ajánlom). Először a papagáj nevét tanítsuk meg (ezt ajánlatos).A hímet a tojótól attól különböztetjük meg,hogy a hímnek csőre felett sötét kék(világos,néha) a viaszhártyája míg a tojóé barna vagy szürke.De azt azért ne felejtsük el,hogy papagájunk nem beszél hanem hangot utánoz(nem is érti amit mond,de nekünk nagy öröm mikor elöszőr megszólal).A legfontosabb,hogy a foglalkozások papagájunk számára játék legyen ne tanulás!Sok sikert kívánok a beszédtanításhoz!

Forrás:Bíró Sándor:A Hullámos Papagáj

Üdvözöllek a blogomon!